2017. március 9., csütörtök

6. Könyvek - Jane Eyre



Sziasztok!
Ma újra könyvajánlóval jövök, ami nem más, mint egy klasszikus Charlotte Bronte tollából. A Jane Eyre egy történelmi romantikus és részben önéletrajzi regény is, mivel az írónő a történet több elemét is saját életéből vette.

A könyv már sokféle kiadást megélt, ami nekünk itthon van, egy hajdan 42 Forintba kerülő példány,. 1984-ben került forgalomba az Európa Könyvkiadótól itt, Magyarországon. Borítója egyszerű, a képen minden bizonnyal Jane Eyre van(vagy akár Charlotte Bronte, hiszen magáról mintázta eme szereplőt). Így a borító alapján nem olyan szimpi, no de nézzünk a borító mögé...

A történet főszereplője - ha úgy tetszik, hősnője - Jane Eyre, akinek életét tíz éves korától követhetjük nyomon. Láthatjuk, amint az árva kislányból fegyelmezett modorú fiatal hajadon fejlődik, aki a felnőttkor küszöbén(tizennyolc évesen) nevelőnőnek áll. Aztán rátalál a szerelem, amit kénytelen feladni. Majd fordul a lány szerencséje és végül mégis boldog lesz.
Nos, ezzel most felcsigáztalak titeket, igaz? :) Igyekeztem ezt úgy tenni, hogy közben ne áruljak el túlságosan sok mindent, elvégre én sem szeretem, ha elspoilerezik nekem az egész sztorit...

Maga a történet eleje annyira engem nem fogott meg, úgy a könyv közepétől kezdett csak izgibb lenni, onnan viszont szinte letehetetlennek éreztem. Szóval a nálamnál kevésbé kitartóaknak azt javaslom, kezdjék az olvasást valahonnan a 18. fejezet környékéről, ahol már a történéseknek szinte a sűrűjébe csöppennek bele. Aki elég kitartónak érzi magát, nyugodtan elkezdheti az elején a könyvet, bár én szólok előre, hogy csak szenvedtem az elejével, nehezen haladtam vele. Mondjuk én olyan vagyok, hogy ha egy könyvet elkezdtem, akkor azt be is fejezem, még ha kínkeservvel is rágom át magam rajta. :)

A szereplők szerethetőek, különösen Mrs. Fairfax és a kis Adéle tetszett nekem nagyon. :)

Nos, ez a könyv valóban klasszikus, régies nyelvezete és a nem túlságosan élvezhető eleje ellenére is. Azért ez után már kíváncsi vagyok egy kicsit a filmjére is(vagy sorozat?). :)

Csillagozás:


Ti olvastátok már a könyvet? Mi a véleményetek róla?

Puszi:

Tessa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése